VOLT EGYSZER EGY CSAPAT...

 

  Hadkiegesek voltunk. 

Ki pár évvel, ki pár évtizeddel ezelőtt.. 

Sokan voltunk, akik hittünk, s voltunk, akik nem hittünk, de csináltunk amit kellett. 

Voltunk, kiket a haza védelmének elhivatottsága, s voltunk, akiket a jobb megélhetés, a biztonság kényszere sodort erre a pályára. 

Voltunk, akik egy életet töltöttek itt, s voltunk, akik akaratunkkal egyezően, vagy akaratunktól függetlenül csak átmeneti munkahelyként választottuk a kieget. 

Egy dolog biztosan összeköt mindannyiunkat:

Kiegesek voltunk! 

Ma már a korábbi közösségünk, a megyei hadkiegészítő parancsnokságok nevükben sem léteznek. 

A kor követelményeinek megfelelően átalakultak, munkatársaink más utakon járnak, s az egykor számunkra oly sokat jelentő kollektíva elemeire hullt. 

Hiszem mégis, hogy sokan maradtunk barátok. Szívünkben őrizzük mindazt, amely egykor életünk aktív része volt. 

 Ha már a találkozásaink rendszertelenek, úgy gondolom kell egy hely amely, ha a virtuális térben is, de összeköti a  szétszakadt szálakat, kapcsolatot teremt, ápol, programot ad, s megőriz valamit abból, amely egykor oly sokat jelentett nekünk!

 

Budapest 2020. május


 Kedves Barátaim!

 Fényképeket, üzeneteket, megjelenítendő írásokat, egyéb dokumentációt lent a Facebook - hadkiegek_emlékoldalra küldhettek!

Barátsággal: Gyöngyösi József

Képek, véletlenszerűen a weboldal kínálatából...
focimjo.jpg
17.jpg
EgerKieg_13.jpg